Aktuális

           

Csomóponti cseréken dolgoznak a kivitelezők

2014-09-29

Összekötő csomópontok cseréjével folytatódott a vízminőség javítását célzó program Bábonymegyeren. Mint a kivitelezőktől megtudtuk: a rendkívüli időjárás lassított a munka ütemén, minden fázissal időben vannak.

Gál Ferenc elmondta: eddig megtörtént a tűzcsapok cseréje, s az egyik szűrőt is beépítették ideiglenesen, a összekötő csomópontokat korszerűsítettek. A vízmű területén 170 métert fúrtak lefelé a szakemberek. Az új kút vízmintája jó eredményeket produkált. A kutat tartalékként fogják majd használni, akkor lép működésbe, ha a megnőtt vízfogyasztás indokolttá teszi.

A következő időszakban a gépház átalakítása következik majd, indul a kezelőépületen belüli felújítás és a medencék javítása. A meglévő kezelőépületben 160 m3/d kapacitású komplex tisztítási technológia kiépítésére kerül sor és új irányítástechnikával szerelik fel a rendszert.

A projekt keretében tervezett vízkezelési technológia: ammóniummentesítés, vas- és mangántalanítás, valamint fertőtlenítés is megvalósul. Az összesen nettó 162 785 150 forint értékű beruházáshoz a támogatást az Európai Unió biztosítja. A Bábonymegyer Ivóvízminőség-javító Programja című beruházás révén javul az ivóvíz minősége, ezáltal a bábonymegyeri lakosok életminősége.

Az építkezésen készült fotóinkat itt tekinthetik meg.

Utolsó frissítés: 2014-09-29